//Folytatás az erdő mélyén? //

Nem számított rá, hogy még elmenekülni sem fognak tudni normálisan, ezért igen nagy meglepetésként éri, mikor a bennszülöttek útjukat állják és hálót dobnak a lányra, majd futni kezdenek vele.
-Shama! -Kiált utána kétségbeesésében, de mielőtt megindulna, útját állják. A lány fenyegetése már ugyan nem sokat nyom a latba, ha most nem szedi össze magát, akkor több mint bizonyos, hogy felnyársalják a dárdáikkal ott helyben. Persze el is tudna menekülni, de ahhoz ő túlságosan is lelkiismeretes volt. Nincs fél órája, hogy ismeri a lányt, de kisebb túlzással éppen az életét kockáztatja érte. Fene az önérzetességébe... Az egyik támadó a mellkasa felé lendíti fegyverét, ami elől egy kisebb hátraugrással tér ki. Most igazán be volt pánikolva, egyáltalán nem volt hozzászokva az ilyen szituációkhoz. Ő nem volt harcos, a fafaragó bicskájával hiába is kezdene el hadonászni. Utolsó lehetőségként kétségbeesetten feltartja a jobb kezét, ami körül először csak egy kisebb láng fut körbe, majd pillanatok alatt hatalmas tűzcsóvává növi ki magát. Kesztyűn keresztül ő maga nem érzi a tűz melegét, de a bennszülöttek ezt már aligha mondhatják el magukról. Zed oda sem nézve lendíti meg az őt körbevevők előtt a karját, akik már nem tudják kikerülni az őket robbanásként elnyelő lángtengert. A füstön keresztül futni kezd a lányt fogva ejtők után, akik már borítékolva győzelmüket csak egy kellemes kocogó tempóban vonulnak. Váratlanul éri őket a férfi támadása, aki hátulról ront hármójukra. Bár kívülről talán magabiztosnak tűnhet, mint aki tudja mit csinál, az igazság az volt, hogy csak az adrenalin mozgatja tagjait, valójában szinte retteg, de leginkább teljesen hülyének tartja magát, hogy nem menekült el, amint lehetősége adódott rá. A bennszülöttek a másik négyhez hasonlóan kapnak lángra, azonnal eldobják a hálót, amiben Shamát cipelik és kiabálva futásnak erednek, bár nem tűnt valószínűnek, hogy messze jutnak majd.
-Jól vagy? -Kérdezi Zed a futástól zihálva, mikor végül a lány mellé ér, hogy kibogozza őt a hálóból.

Nagyon kevés választja el attól, hogy feladja a reménykedést, de akkor váratlan dolog történik. Shama megpengeti a lantját, ami olyan hangosan szólal meg, hogy még ő is összerezzen. Láthatóan bevált a dolog, legnagyobb meglepetésére, a furcsa idegenek megtorpannak, nekik pedig eljött az ideje, hogy menekülőre fogják. A lány rohanni kezd kihasználva a helyzetet, Zed pedig gyorsan kapcsol és utána iramodik. A különös szerzetek akkorra még nem szedték magukat össze annyira, hogy rögtön kövessék őket, szóval jó előnnyel indultak.
-Mi a fene volt ez? -Kérdezi zihálva futás közben, bár sejtette, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezt megtárgyalják. Először ténylegesen le kéne rázniuk a támadóikat.

Megvárja, hogy Zed a füleire szorítsa kezeit, csak aztán emeli magához lantját. Az idegenek egyre csak közelítenek, kezeikben hálókat tartanak dárdáik mellett. Shama egyelőre nem aggódik, megvannak az eszközei, hogy gondot okozzon a furcsa szerzeteknek. Amint eljön a megfelelő pillanat, függőlegesbe állítja lantját és egy határozottat pendít rajta. Zed még így is majd' belesüketül a hangorkánba, hogy kezeit fülére szorította, a bennszülötteket szabályosan letaglózta. Néhányan elejtik fegyvereiket, ahogy fejükhöz kapnak, ezt kihasználva Shama felkapja holmiját és az erdő felé iramodik.
-Gyerünk, siess! -Kiált Zednek.- Tűnjünk el az erdőben!

Nem igazán érti mi történik éppen, az idegen alakok a lány felé veszik az irányt, aki idő közben kézbe vette lantját is, de miért? Zedet kissé elbizonytalanítja a dolog, nem gondolja, hogy néhány szép dal valóban segítene most rajtuk, de nem volt ideje leállni vitázni vele ezen. Zed nem volt harcos típus és viszolygott az erőszaktól, de most nagyon úgy állt a helyzet, hogy nem fogják magukat kidumálni ebből. Hosszas hezitálás után már épp rávette magát, hogy cselekedjen valamit, mikor Shama rászól, hogy fogja be a füleit, méghozzá azonnal. Nem úgy néz ki a lány mint aki viccel, és bár nagyon is kételkedik abban, hogy nem ment el az esze, mégis azt teszi, amit mond, mert nincs jobb ötlete. A kezeit a csuklyáján keresztül a füléhez szorítja és imádkozik, hogy ne itt, ne így és ne most nyírják ki őket.

-A legkevésbé sem viszolygok tőle. -Nyugtázza határozottan. Shama kellemes társaságnak tűnt, ő pedig tudta, ha valamit igazán meg kell becsülni ezen a világon akkor azok a jó emberek. Persze előre veszélyes ilyen kijelentéseket tenni, de mije maradna egy embernek, ha a bizalmát elvesztené? A lány szemérmetlen kijelentésére halkan felnevet. Nem jön könnyen zavarba, ráadásul Shamának igaza van, tényleg jobban járt volna, nem vitás. Pont mielőtt kieszelhetne valami frappáns választ, a bárd mozdulatlanná dermed, mire az ő figyelme is felélénkül. Hamar észreveszik a fák között ácsorgó embereket, vagy inkább nem-embereket. Első ránézésre fosztogatóknak tűnnek, még ha biztosra nem is lehetne megmondani, ilyen fegyverekkel csak azok mászkálnak, akik nem barátok keresnek az erdőben... Ennyit arról, hogy a völgy biztonságos. Úgy tűnik a figyelmeztetések mégis megalapozottak voltak.
-Azt hiszem a megérzésed nem téved... -Morogja halkan, közben tekintetével menekülési útvonalat próbál találni, de nagyon úgy néz ki, hogy csapdába estek, hacsak nem akarnak úszni egyet, ami jelen helyzetben nem tűnik túl jó ötletnek. Zed felpattan a szikláról, majd kezet nyújt a lánynak, hogy őt is felhúzza onnan.

~ Shamy és Zedke ~

-

A lány úgy tesz, ahogy javasolta neki, a gúnyolódását pedig egy félszeg mosollyal viszonozza, még ha az nem is látszik maszkján keresztül.
-Ki nem vágyna zenére? -Kérdez vissza apró vállrándítással. -Eredetileg a geldár erődhöz indultam... Elég sok érdekes dolgot hallani róla, gondoltam megnézem magamnak. Bár keresztül jöttem rajta, hogy a völgybe jussak, néhány esténél tovább nem időztem ott. Kétes figurákon kívül semmi említésre méltót nem láttam, ezek az erdők viszont annál hívogatóbbnak bizonyultak. Ha van is bármi az erődben az megvár, de véleményem szerint a természet felfedezését bűn halogatni. Hogy innen merre megyek, hát... Valószínűleg vissza az erődhöz, de addig még ki akarom élvezni a madarak és a bárdok énekét ezen a páratlan helyen. -A mondat végén mosolyogni kezd, de ezt Shama csak a hangszínéből sejtheti.

Figyelmesen hallgatja a lány okfejtését, majd egyetértően bólint egyet. Korábban ő maga is járt már Aspenben, és valóban senki nem tanácsolta neki, hogy a völgybe menjen, noha már jó néhány napja itt volt és mégse történt vele semmi rossz ezidáig.
-Természetesen akarom. -Válaszol szinte nevetve Shama kérdésére, már a megszólításon szórakozva persze. Mikor a lány megpendíti a lantját és énekelni kezd, ő kényelmesen hátradől a sziklán karjain támaszkodva és csöndben figyeli, ahogy a bárd teljesen beleéli magát abba, amit feltehetően a legjobban szeret. Őt is hamar magával ragadja a dal szépsége és a lány hangja, az éneken elmerengve réved a tekintete a semmibe és még akkor sem eszmél fel rögtön, mikor Shama leteszi a lantot. Csak akkor mozdul meg ismét, mikor a lány végül megszólal. Kicsit felül, majd végigméri vízbe lógó, csupasz lábait és szórakozottan biccent egyet.
-Nem csodálom. -Felel kicsit zavartan. -Szedd ki hát a vízből. -Teszi még hozzá bizonytalanul és teljesen fölöslegesen, ugyanis egészen biztos benne, hogy a lány ezt magától is kitalálja.
-Szóval... Tudod már, merre visz az utad innen? -Kérdezi gyorsan, miután megköszörülte a torkát, csak hogy elterelje a figyelmet arról, hogy az imént milyen idétlenül reagált.

A tegezéssel kapcsolatos kérésére némán biccent egyet, jelezve, hogy maga is örül az előzékeny ajánlatnak, ugyanis nem egy ékesszóló típus, de egy hölgyet persze máshogy illetlenség lett volna megszólítani. Érdeklődve hallgatja a lány beszámolóját, közben szórakozottan el-elpillant hol a vízesésre, hol a tóra és igyekszik elképzelni a szóban forgó várost.
-Mindenképp el fogok majd látogatni oda. -Bólint határozottan és bár rövid hezitálás után még lettek volna kérdései, Shama megelőzi őt.
-Az a falu olyan kicsi, hogy még neve sincs. -Legyint egyet érdektelenül, de közben óhatatlanul elkapja őt egy pillanatra a nosztalgia és halkan sóhajt egyet. Bár ő maga megelégedett volna ennyivel, tudta, hogy a lány úgy sem fogadná ezt el mint kerek választ, szóval megelőzve a további faggatózást, folytatja.
-Később Norhamba költöztem, onnan indultam el. Az a város sajnos nem olyan izgalmas, mint a tiéd, nem sok jó mesém van róla. Királyi város révén leginkább katonákkal van tele és nem érdekes művészekkel. Jártál már ott?

~ Shamy és Zedke ~

A nő közelebb invitálja őt, ami bár nem kis meglepetés számára, azért persze örül is neki. Nem gyakran részesül ilyen azonnali bizalomban, szóval rövid hezitálást követően közelebb ül az idegenhez, aki ez után be is mutatkozik neki, elmondja honnan jött és azt is, hogy kalandor, akárcsak ő maga, majd rákacsint. Annyi már bizonyos volt, hogy nem szívbajos a kishölgy, azaz vagy van egy-két trükk a tarsolyában, vagy teljesen bolond.
-Az én nevem Zed. Kegyedhez hasonlóan én is világjáró vagyok, bár Leviosban sosem voltam még. Úgy halottam, ott születnek a legtehetségesebb művészek és azt is beszélik, hogy a város utcáin szüntelenül szól a zene, legyen éjjel vagy nappal. Mondja, igaz ez? -Kérdezi őszinte kíváncsisággal hangjában. Nem azért ült ide, hogy magáról beszéljen, mások hallgatásában mindig is nagyobb örömét lelte.

A nő, mint aki meg sem hallja Zedet csak énekel tovább, persze nem kell sok idő hozzá, hogy rájöjjön, miről is szól már a dal. Ekkor a maszkja alatt szélesen elvigyorodik, ezt persze más nem láthatja, de egy kis kacagást sem tud visszafojtani, azt pedig már a nő is hallhatta. Igazán szórakoztatónak találta a dolgot.
-Hogy mi járatban? Ami azt illeti, sosem láttam még női bárdot, gondoltam megnézem hát magamnak. -Feleli nyugodtan, a maga reszelős, mégis kellemes hangján. Lassú léptekkel indul el az idegen felé, aki már addigra alaposan végigmérte őt magának. Persze nem hibáztatja ezért, hisz tudja jól, az emberek nem bíznak az ismeretlenben és hát mi sem ismeretlenebb, mint egy arc nélküli idegen.
-Mondja csak, honnan jött és merre tart? -Kérdezi, s reméli nem hat túl tolakodónak ártatlan kíváncsisága, közben tisztes távolságot tartva leül egy másik sziklára. Imádja az érdekes történeteket, és ez annak ígérkezett. Nem mindennapi dolog volt a vándorló hölgy, lanttal a kezében, ő maga pedig világ életében kedvelte a nem mindennapi dolgokat. Kényelmesen elhelyezkedett a kényelmetlen kövön, mint aki úgy készül, hogy sokáig marad, kivéve persze, ha az idegen ragaszkodna hozzá, hogy távozzon. Konfliktusba nem szeretne keveredni, egy nő haragját pedig kiváltképp nem akarja kivívni, mert azt már megtanulta utazásai során, hogy az még az árvíznél is pusztítóbb erejű és veszélyesebb egy falka veszett farkasnál is.

Egy régi népdalt hümmögve támasztja hátát egy vén tölgy törzsének, közben kedvenc bicskájával madárszerű figurát farigcsál kockafából. Semmi komoly, csak unalmát akarja űzni. Úton volt már egy jó ideje, az elmúlt napokat pedig a szabad ég alatt éjszakázva töltötte, épp csak egy órácskára dőlt hát le pihenni a kora délutáni napfényben. Csak egy levegővételnyi időre hagyja abba a dúdolást, de akkor egy egészen más dallamot hoz felé a szél. Érdeklődve teszi zsebre amit addig csinált, mozdulatlanná dermed, hogy jobban hallja a női éneket. Ha hajón lenne bizonyára azt hinné, szirénnel van dolga. Nehézkesen tápászkodik fel a fűből és ráérősen elindul a hang irányába. Hamarosan oda is ér egy vízeséshez, ami alatt egy apró, tiszta vízű tó áll. Egy nő ül az egyik sziklán, az ének tulajdonosa. Kellemes dal volt, Zed lassú léptekkel indult el felé, de néhány méterre mögötte megtámaszkodott egy fán, hogy ne ijessze el a hölgyet és hallgassa még egy kicsit. Nem igazán találkozott senkivel amióta a környéket járja, így szokatlanul esik neki megszólalni, mikor a hölgy egy pillanatra elcsöndesedik, hogy enni tudjon.
-Csodás hangja van. -Mondja elismerőn, kissé halkan és reméli, hogy az idegen nem veszi zaklatásnak a dícséretét, de jól esne neki egy kis emberi társaság az elmúlt napok magánya után.