Szeszilt követve ő is megindul a partra, a kelleténél jóval lassabb tempóban, hogy az elnyújtott kiút alatt megszemlélhesse a szeme elé kerülő vizes ruhás leány látványát, s amint amaz felé fordul hamar elkapja tekintetét, egy csapat madár felé a távolban, s úgy folytatja útját a partig.
- Nem leszek az, ígérem!  - fogadkozik - Szárazföldi lény vagyok, és jó vadász, majd meglátod!
Mihelyst száraz talajt érez a lába alatt megáll, Szesziltől jó pár lépésnyire, majd elkezdi kirázni bundájából a vizet, majd a leányzóra pillant -Miaz? - néz rá értetlenkedve két mozdulat között megállva, szinte lehetetlen pózban, fülei kajlán ide-oda állnak, víztől összetapadt bundája csomókban mered az ég felé, amivel csak tovább fokozhatja Szeszil jókedvét
-Ezúttal semmi huncutság, mert a végén olyan éhes leszek, hogy téged fallak fel - mondja szinte ártatlan vigyorral Szeszilnek amint végzett a szárítkozással - Na induljunk! - s azzal már meg is indul előre az erdőt szegélyező bozótos felé, hogy áttörjön rajta, a lombkorona fedte erdei sötétségbe.

A bizonyítás vágyát látva elneveti magát, ilyet sem látott még , hogy valaki igy mozgatja karjait -Hűű...nagyon ügyes vagy - Próbál nem a vízbe süppedni örömködése közepette és ha tudja segítene fent maradnia a vízen kezeivel, de túlságosan kalimpál a farkas így eltávolodik és békázva úszkál kissé - Menne ez csak hamar feladtad - Kijjebb evickél a part fele ,ahol már lábát le tudja tenni és kimászik a vízből. Ruhája kellően tapad bőrére teljesen felfedve karcsú vonalait.  Pár mozdulattal vizes haját megcsavarja, hogy ne csepegjen belőle a víz - Csak ha nem leszel ennyire nyűgös akkor menjünk, ha a vadászat is olyan mint az úszás bajban leszünk - Néz vissza a tó fele a farkasra aki ázottan nagyon viccesen fest szemében -

- Egyáltalán nincs igazad, nem nagyon is laza vagyok! Látod? - mondja, s ennek bizonyitásaképpen megmozgatja jobb karját egy kígyót utánozva, miközben ő is szélesen elmosolyodik a kacagásra
- Na jó... - feltápászkodik az unszolásra, s belemegy a kis úszóleckébe - Aham.. - hümmögi - Te könnyen beszélsz! Feleannyit nyomsz mint én, attól hogy elképzelem, még nem leszek könnyebb
Az utasításokat többé-kevésbé követve ismét megpróbál a vízen lebegni, nem túl sok sikerrel, heves kapálózás közepette sikerül csak a felszínen maradni, amit aztán hamar fel is ad
- Nem megy ez nekem - áll talpra, s közben szemével követi szeszilt, szinte irigykedve
- Ha meguntad elindulhatnánk most már valami ehető után nézni

Nem sokat aggódik a víz miatt, egyedül azt nem szereti, ha a szemébe megy, de ezt sikerült elkerülni . Figyeli a próbálkozást a lebegést a víz tetején és a bukást amire pofátlanul felkacag és nem is titkolja mennyire viccesnek tartja az ügyetlenséget - Nem jó, a testtartásod nem megfelelő és a végtagjaid túl merevek – Elemzi egyszerűségével és közelebb evickél a jámbor humanoidhoz kezét nyújtva neki – Gyere beljebb kicsit és próbáld ellazítani magad. Képzeld azt, hogy a felhőkön fekszel és a habos felleg ölel át téged, nem tudsz leesni mert könnyű vagy – Mondja és ha megfogják kezét beljebb húzná valamennyivel tanoncát a tó belseje fele mielőtt az iszap megenné a benne leülőt – Először a lebegés utána a korgó has. Gyerünk Szürke, ha meg tanulsz lebegni az úszás is könnyebb lesz és akkor kacsákat kergethetünk nem hínárokat– Bíztatja a másikat. Mozdulatai a vízben könnyedek akárcsak ha sellő volna úgy lubickol.

Látva a szeszil ellen indított rohamának sikertelenségét hamar fel is adja a további próbálkozást
- Nem vagyok valami jó úszó - rázza meg a fejét - legalábbis nem annyira.
A lány példájától vezérelve aztán ő is megpróbál a víz színére feküdni, mintha csak egy ágy lenne, ám ahogy hanyatt dől, azonnal elsüllyed, s egy pillanattal később prüszkölve kapaszkodik lábra.
- Hínár? - kérdez vissza fintorogva - Meh... én egy ragadozó vagyok, húsevő! Nem holmi növényevő. - jelenti ki, majd kijelentésének hangsúlyozása céljából egyszerűen fogja magát és leül az iszapban, nyakik merülve a vízben, miközben sértett pofát szillel a másik felé.

A tó felszínen lebegve éri a záporozás, éppen hogy arcát el tudja fordítani valamelyest, hogy ne menjen szemébe a vízcseppek megannyi kis hada. Szőkés haja lassanként felázik, sötétebb zöldestónusba csapva át amire még a vízi majmok is bizonyára féltékenyek lehetnek. Ámbár azon jószágokat nagyon rég nem látta ebben a tóban, szeretnek vándorolni, talán ez lehet az oka.

 - Foghatunk még, tudom merre kell keresni őket és ha jól vissza tudod tartani a levegőt és úszni is tudsz meglephetjük őket - Nyúlik el a víz felszínén kiélvezve a víz hűvös nyaldosását. Ruháján lévő fehér virágokat liliomként emeli a víz felfele akárha egy élő vízirét volna maga a lány és valahol sejthet a farkas miféle ötlete támadt Szeszilnek.  - De , ha feladtad, csak úszkálhatunk,  dobálhatunk kavicsokat a tóba , vagy hozhatok neked fel hínárt is . Az is nagyon finom és tele van ásványi anyagokkal - Ajánlkozik fél szemmel lopva pillantást a farkas felé és átfordul a vízen, hogy felé loccsantson lábával egy újabb adag vizet.

Meglepetten éri, hogy csak úgy a karjába veti magát szeszil, aminek köszönhetően ismét az vízben találja magát egy pillanattal később. Felbukkanva aztán a víz alól hamar felegyenesedik, s négylábú rokonához hasonlóan megrázza magát, rögtönzött esőt zúdítva környezetére. A tündérrel ellentétben nem kacarászik de láthatóan jó kedvében van.
- Kacsát itt nem fogunk, de van helyette más... - mondja gonosz vigyorral a képén, majd megindul a leány felé, viszonozva a felé intézett fröcskölést, két mancsával csapkodva a vizet szórja a cseppeket szeszil felé

Jó kedélyűen ugrana az ölelő karokba az enyhült megbocsátásra lehetőleg az a lépés távolság elég löketet ad annak, hogy hátrébb sodorja vele a farkas és újra a vízbe találja magát, ám immár egy tündérrel megtoldva.

Könnyen öleli magába a hűvös víz őket , felzavarva a víz homokját élővilágát. Apró halak reppennek szét érkeztükre , a kacsáknak már egy ideje híre sincsen sem hangja merre menekültek odébb.  Szeszil kacaja néha felbuggyan a feszínre , igyekezve menekülni az ölelő karokból és ázottan lubickolna odébb a tó  közepe fele.

- Én buta farkakasom, gyere keressük meg a kacsákat  -Neveti el elfullón, ahogy a vízben könnyedén kapálózik és néha a bundás fele loccsant , fröcskölve a vizet

Hát persze, csak segíteni... - mond csak ennyit szűkszavúan míg egy lépés távolságnyira nem ér, majd megtorpanna szeszil előtt - Naaaaa, ne nézz így rám, ne aggódj nem haragszom - mondja megbocsátó hangnemben, mintha az a bűnbánó tekintet meghozná a hatását - Gyere ide, hadd öleljelek meg! - s azzal ellenkezést nem tűrve rántja magához a lányt, s szorítja magához, hogy vizes bunda adta előnyöket ő is élvezhesse

A tavi kacsák napját még szebbé teszi a lány merénylete a farkas ellen, hiszen a morzsák nem csaliként jutnak bendőjükbe, hanem maradandó ételként, ahogy riadtan úsznak odébb a szőrös csobbanására. Hápogva riasztják a többit, messzebb úszásra ösztönözve őket, míg a nádasban vidám kacaj terjed újra és újra kiújulva . A vízfelszín megmoccan újra és egy ázott farkas néz vissza rá, ami már kevésbé vicces tekintve a vacogós szuszogást és felé araszol – Ops! – Szalad ki száján ennyi és az a vigyor nem tetszik neki - Nem, én… nem úgy gondoltam. Csak segíteni akartam lendületet venni, hogy rávesd magad a kacsákra - Füllenti hatalmas bűnbánó szemeket meresztve rá.

Csodálatos nap ez a mai a tavi kacsák számára, mivel valaki ízletes és pompásan átázott kenyérdarabkákkal szórta tele a tavat nekik, amit hamar fel is fedeztek és már sorra csipegették a morzsákat, mohóságukban egyre messzebb sodródva a tó biztonságos közepétől a nádas felé, ahonnét ki tudja miféle veszély leselkedhet rájuk? Aztán a következő pillanatban a nádas megmozdul és egy nagy szőrös bestia bucskázik ki belőle, egyenest orral előre csobbanva bele a vízbe, hatalmas ijedelmet keltve elriasztva az összes vízimadarat a közelből.
Pár pillanattal később bukkan fel a víz alól, s fordul arra amerre jött, rosszallóan tekintve a csínytevőre.
- Ez hiiiideeeeg! - szuszogja ahogy lassan csöpögni kezd, majd némán megindul felé, miközben ajkán egyre szélesebb vigyor, kezd szétterülni.

Nem gondolta, hogy ennyire új a farkas férfinak az az erőd, pillanatig csak meglepetten pislog rá, majd arcán cinkos mosoly virul fel és  kezét szája elé téve kuncog halkan. – Így értem  Szürke, ha nem bánod , akkor üdvözöllek itt , nálunk a völgyben. Az otthonomban – Fejecskéjében máris csintalanságok szövevényessége pattog, de nem szeretné magát elárulni meg egy kis ideig – Egyszer mindennek eljön az ideje … ezt egy bölcs alacsony ember mondta nekem, egy…egy…egy törpe. Annak nevezte magát. – Idézi fel a kis köpcös férfit maga előtt, szinte látja a szakállában megülő morzsadarabokat is amit segített neki kiszedegetni mert a madarak megtámadták . Elmerengésének ideje alatt a farkas vetkőzésbe fog így mire felpillant emlékeiből már félig csak szőrben áll és vizsgálja a tavat. Csahosan libben a nádas felé az integetésre, szoknyájával babrál röviden, feljebb húzza és egy kis csomót köt rá oldalasan, hogy jó magasan a combjain maradjon , ne legyen vizes.  Szemeiben felcsillan a rosszalkodás kis fénye és a nádasban óvatosan a farkas mögé kerülne, összeszedve minden erejét belendül, hogy Szürkét belökhesse a vízbe . Kezeit érezheti a Lykaios a hátán , ahogyan nekifeszül alacsony testével is a nagyobb siker reményében.

-Dehogy féltem, csak eddig az erődöt fedeztem fel - válaszolja a felvetésre
A tóhoz érve aztán ledobja a földre a kis szütyőjét, s beleszimatol a levegőbe jó vadász módjára keresve benne a préda szagát, ami igazából felesleges, hisz ott vannak előtte a tó vizén úszkálva vagy a nádasba elbújva.
- Nem még nem fogtam kacsát, nagyobb vadakhoz szoktam - válaszolja a vízfelszínt fürkészve - de egyszer el kell kezdeni nem igaz? -villantja ki fogait egy vigyor kíséretében - És mellesleg nagyon finomak megsütve!
S azzal neki is vetkőzik a feladathoz, hamar megszabadul ingétől, feltárva az alatta rejtőző bundás testet, s a nyakában lógó aranyérmét, kis híján nadrágját is nekilát levetni, de még idejében ráeszmél, hogy nincs egyedül, s inkább csak kicsit megigazítja azt magán, mintha eredetileg is azt tervezte volna, majd a szütyőből egy szelet száraz kenyeret varázsol elő, s a parthoz sétálva bevonul a legközelebbi nádasba, s int szeszilnek hogy kövesse, majd a nyílt vízre kiszór egy kevés "csalit".
- Na ha ez beválik, jó sok tollad lesz - suttogja neki halkan, miközben a kacsákra várakoznak

Bárcsak gondolatolvasó lenne, akkor továbbfűzhetné szavait. Szerinte a barna is kellően szép név volna a számára s kevésbé volna szürke .
Nem olyan hosszú az út lefele, mint amilyennek tűnik, s leérve, elhagyva a lépcsőket, puha fűpázsit várja őket.  Nyiladozó rétvirágok között haladnak el amiken buja pillangók rebegtetik színes, cakkos szárnyaikat, s amerre ők járnak riadtan reppennek a  levegőbe.
-Netalán féltél egymagad belépni a hegyek gyűrűjébe? –Lepődik meg a kapott válaszon . Szökdécselés lassan átcsap puszta sétálásba , bevárva a társát, hogy az oldalán haladjon a tóig ami most tengerként mutatkozik szemeik előtt. Messzebbről madarak dala költözik fülükbe s haladva a part felé a farkas felismerheti a kacsák mély csacsogós hápogását.
-Én még sosem fogtam egy kacsát sem, csak a tollaikat gyűjtögettem . Azt hiszem, túl lassú vagyok. Te fogtál már vadkacsát? –Suttogja, hangját lehalkítva a Lykaiosnak s érezhető szinte mennyire izgul a kis kalandjuktól

- Igen, meglehet - mondja halkan felkuncogva szeszil felvetésén, nem mondja de neki jobban testzik a szürke, mint a barna
Amint elé tárul a völgy bizony halvány áhítatra nyílik szája, de azért nem esik le az álla a látványtól, s még egy pár pillanat erejéig meg is áll, hogy mindent alaposan megszemlélhessen, lemaradva idegenvezetőjétől. Nagyot szippant a friss levegőből mielőtt megiramodna, hogy felvegye a lépést szeszillel.
- Nem, még nem voltam idekint -rázza meg a fejét - tényleg meseszép hely!

-Kitalálhattam volna a nevedet, a bundád színéről kaptad? – Ha barna…- Csacsog kedélyesen háta mögé a kicsi kacsájának, ahogy a lépcsők fordulatain ugrándozik lefele - …lenne a bundád, Barna lenne a neved? –
Ahogy lépcső lépcsőt követ kanyarogva a hegy falában, úgy tárul a farkas szeme elé a völgy festői tája. A tó kéklő tükrén elcsúszik hosszan a nap fénye, csak néhol törik meg a simasága, hol madarak evickélnek és fürödnek benne. Jókora területen belátni a völgyet, réteket és az erdő lombjait, afelett repülő madarak foltjait az égen. A farkast megnyugvás foghatja el, egy olyan világ látványa ha még nem járt a völgyben ami maga az érintetlen paradicsom... míg meg nem ismeri jobban.  –Voltál már az erdőben , vagy egyáltalán a völgyben? – Teszi fel kérdését továbbra sem nézve hátra, így ha útközben lemaradna a bundás férfi, azt sem venné észre

- Ugyan, emiatt ne aggódj, ez a bundás nem felejt - mondja nagy meggyőzően szeszilnek amikor szomorú képet vég felé, majd néma meglepetéssel szemléli az orra elé kerülő lábujjak táncát, miközben igyekszik nem túl közel hajolni hozzájuk.
- Rendben van Szeszil, én pedig Szürke vagyok. - mutatkozik be ő is, apró mosolyra húzva ajkát, egy-kéz fog talán ki is villan közben.
A meginduló leányt aztán, mint kiskacsa a mamáját kezdi követni, s közben ide-oda járó tekintettel szemléli a környezetét kíváncsian.

Incselkedését felhagyja, ahogy füleit érik a farkas szavai és zöldes szemei felvillannak az ajtó irányába, ahol annak nagy és szőrös alakja megjelent. Felemeli kezeit és ujjait bájosan meglengeti integetés képpen , üdvözölve a vadászt  és kurta mosolyt is villant felé. – Szia, már azt hittem elfelejtettél. Akkor bizony nagyon-nagyon szomorú lettem volna – Görbül szája lefele bánatosan, de szemeiben a vidámság lángjai ott táncolnak és ajka is hamar ismét mosolyba hajlik a bókot hallván – Köszönöm szépen, ma szedtem a virágokat és fűztem a  bokaláncot. Látod, hogy milyen szép?  - Emeli feljebb lábát, hogy a farkas orra alá dugja és megmozgatja pöttöm lábujjait – Neked amúgy van neved? Vagy hívjalak farkasnak? Én Szeszil vagyok, csak jobb, ha tudod – Szögezi le , lábát visszaengedve és méregetve Szükre mancsát, ami ott landolt mellette. Azon is a karmokat fürkészi, amik különösen élesnek tűnnek ma. Kicsit elkalandozik figyelme rajtuk és megrázza a fejét –Hogy mi? – Tér észhez hírtelen, szóltak hozzá – Ja , persze, mehetünk – Ha nem állja el útját a farkas leszökken a korlátról és a völgybe vezető lépcsők fele indul légiesen szökdécselve.

-Jól van jól van itt vagyok már! - szűrődik ki hangja a falak közül, mielőtt ő maga is felbukkanna az ajtóban, s megáll egy pillanatra vakító napsütésben, mielőtt teljes valójában kilépne a fényre. Öltözékén semmit sem változtatott, csupán egy piciny szütyővel egészített ki, mi most a vállán átvetve lóg oldalán.
- Szia tündérke - lépdel a leányhoz kellemesen mosolyogva - De csinos ma valaki -jegyzi meg ahogy végignéz a másikon, és a korláthoz érve megtámasztja, nehogy eldőljön.
- Indulhatunk? -teszi fel aztán a kérdést

Odakint a terasz korlátján üldögél, lábát lóbálva kislányosan a nagy várakozásban. Szép napot sikerült választaniuk a kacsavadászatra a farkassal, olyan ragyogóan süt a nap az égen, hogy melegséggel tölti el szívét is. Ruháján makulátlan hófehér virágok nyiladoznak és ez alkalommal bokáján egy font bokalánc bimbózik, az is olyan fehér, mint a többi virág ruháján.  – Farkas barkas gyere ki, kacsák hápognak ide ki – Kuncogja nótáját újra és újra elmondogatva bájosan csilingelő hangján. Már jó ideje odakint rostokol, és egyre jobban elcsigázódik hangulata, végre lesz pár új kacsatolla a gyűjteményébe.