Somnia

Faj : Lykaios

Látogatók

- Én kérdeztem előbb! - vág még vissza, majd szép lassan elteszi a pengét - Én pedig Szürke - mutatkozik be, majd szép lassan körbefordul alaposabban szemügyre véve a tájat, s mire befejezi a fordulatot Nimmeth már jócskán a háta mögött hagyta
- Hé! Ne hagyj itt! - szól utána ahogy megiramodik felé nagy sebesen, hogy aztán a dűne tetejére érve megállhasson, s onnét is szétnézzen, ami legkevésbé sem vidítja fel
- Hol a fenében vagyunk? - Kérdi Nimmeth-et felvált rá, a tájra és a napokra pillantva - Meghaltunk és lenne a túlvilág? - tippel tanácstalanul

Tárgy: Re: Somnia Kedd Szept. 27, 2016 8:39 pm

Látogatók

Hihetetlen forróság van, száraz, aszaló forróság, a szél éppen csak fújogat, de még szinte az apró szemű homokot sem hatja meg igazán, hogy az formálódjon. Dobhártyát feszítő némaság uralkodik a végeláthatatlan vidéken, sehol egy élőlény, vagy bármi arra utaló nyom, a kietlenség csimborasszója maga ez a vidék. Nimmeth egy dűne tetejére érve -persze ha ténylegesen felmegy, és akár Szürke is- mindketten beláthatják, hogy szemmel láthatóan rajtuk áll merre indulnak el, ha elindulnak, ugyanis mindenfelé ugyan azt látni; homok, homok, homokdűnék és még több homok. A tájékozódást pedig az abnormálisan három nap egyáltalán nem könnyíti meg.

Faj : Tünde

Látogatók

Majd szétszakad a feje a dobszótól és a kántálástól. A vízből kifelé mászó lelkek pedig minden egyes újabb mozdulatukkal jobban ráhozzák a frászt. Főleg amikor szépen lassan elfedik egész lényét, ő pedig nem tud menekülni, csak kiáltani. Mindhiába. Ez itt a vég. Eltakarják előle még a holdat is ő maga pedig elveszik a sötétségben.
Majd mikor újra kinyitja a szemét a vakító fény miatt gyorsan, reflexszerűen újra becsukja. Aztán újra kinyitja és megpróbálja megállapítani a helyzetét. Fény, nagy hőség, homok, homok és homok és... Gyorsan ő maga is előkapja a fegyvereit, a rövid kardjait, hogy védekezve tartsa maga előtt miközben tekintetével gyanúsan az előtte lévő idegent kémleli.
- Ezeket én is kérdezhetném tőled - mondja neki válaszul, szeme sarkából még egyszer körültekintve. - A nevem pedig Nimmenth. És ha most megbocsátasz... már megyek is - azzal csuklyáját a fejére hajtja és elindul az első kiszemelt irányába, az egyik közelebbik homokdűne felé. Nem akar mást, csak minél előbb megpillantani egy oázist vagy egy közeli települést, vagy ami a legjobb lenne, a sivatag végét.

Faj : Lykaios

Látogatók

A felhangzó kacarászás hangja alighanem az amire a legkevésbé számitott eme helyzetében, s teljes elképedéssel bámul az őt körülvevő bandára, ám valahogy nem látja őket tisztán, mire fejét rázza meg kissé, hátha kitisztul ekképp. Az közte és a vadászok közt egyre fogyó tér hatására a falnak hátrál, késével próbál hadonászni feléjük, már-már rettegve, a szeme előtt felsejlő szörnyű jövőképtől, s amint a kétségbeesetten szorongatott fémdarab, önös döntéséből elolvad, ijedtében úgy hajítja el, mintha egy ijesztő pók volna, majd két karját emeli maga elé utolsó védőbástyaként. Aztán minden elsötétül, hogy azért, mert elérte a vég, vagy mert szemét szorosra zárta, vagy más okból, abban nem egészen biztos...
A vakító fény éri el tudatát, s ébreszti fel, mintha egy kellemes álomból ébredne nyitja ki lassan szemét, s nyújtja ki tagjait a szélrózsa minden irányába mielőtt még fejét felemelné, s rájönne, hogy valami nincs rendjét. Mint aki szegbe ült pattan fel hirtelen, s fut végig tekintetével a tájon, ami egyetlen ponton meg is akad. Szinte ösztönösen késéért nyúl, mit nagy meglepetésére a helyén talál, előrántja, és az idegen felé mutat vele.
- Ki vagy te? És mit keresek itt!? - szegezi Nimmeth-nek a kérdést a penge fedezékéből

Tárgy: Re: Somnia Szer. Szept. 21, 2016 6:30 pm

Látogatók

~Szürke~

A vadászok csupán csak kacagnak, egyre szorosabb alakzatban közelítenek Szürkéhez, fegyvereiket lóbálják, a legtöbbjükön csakugyan jelen vannak a különféle ismerős farkasprémek, ahogy harci festéseik is ugyan azok mint a már jól ismert vadászoké. Arcuk továbbra sem kivehető, nem tudni miért, pedig a látási viszonyok igen jók, ámde Szürkét kényelmetlen szédülés kerülgeti mintha egyszerűen fáradt, vagy legalábbis ittas lenne. Szinte zsong a feje a körülötte folyamatosan harsogó kacagásoktól, s egyre csak szorul, szorul a hurok, az előhúzott tőr pengéje pedig lekonyul, majd mint a gyertya viasza elolvad, a földre csöpög, holott még csak forrónak sem forró. Szürke előtt elmosódik a világ, hihetetlen erejű zsongás kezdi remegtetni az elméjét, mikor aztán amikor az első szurony felé bök, elsötétül a világ.

~Nimmeth~

A kántálás már szinte dobhártya szaggató, a négy alak mintha hatalmas tömegként harsogná sötét igéit, a vízből pedig már határozottan másznak kifelé a borzalmasnál is borzalmasabb alakok. Egyre több jeges érintésű kéz ér Nimmeth mezítelen testéhez, egyre temetik maguk alá, akár a naplementekor leülepedő sötétség. Először a testét lepik el, gyakorlatilag mindenütt, majd felbukkannak az első rémálomba illő kivehetetlen, mégis borzalmas arcok a tünde fölé magasodva, s az utolsó kezek már Nimmeth arcát fedik el, ahogy az egész világot előle.

~Mindketten~

Nimmeth és Szürke arcát forróság perzseli. Száraz, forró szél kerekedik, apró, finom szemű port kavarva, s mikor szemük felnyílik, vakító világosság várja őket. Eleinte nehezükre eshet hozzászokni az új fényviszonyokhoz, de amikor sikeresen magukhoz térnek, egy sivatag végtelen dűnéi között hevernek, s három nap perzseli a bőrüket. Száraz és lelketlen, forró szél fúj, s nem látni semmit merre csak a szem ellát. Nimmeth szokásos ruházatában van, fegyvereivel, ám kísérője most sincs vele, nem tudni miért. Szürke tőre a hüvelyében hever, teljesen ép állapotban, mintha az előbb nem is olvadt volna el a semmitől. Az első két arc melyet kivehetően látnak ezúttal egymáséi, Nimmeth olyan tisztán veheti ki Szürke arcát, ahogy fordítva is, mint bárkiét.

Faj : Tünde

Látogatók

Nimmeth megrázza a fejét. Még hogy feladni? Beletörődni abban, hogy egy csapat szektás halálsorsra ítélte? Dehogy! Semmi kedve nincsen ilyen halált halni, hiába, hogy nem tudja magáról levenni a köteleket.
A dobszó egyre jobban kezdi bántani a füleit, ahogyan az a titokzatos kántálás is. Szinte már a saját, tiltakozó belső gondolatait és kiáltásait se hallja.
- Hagyjatok békében! - kiállt fel újra, mikor megérzi a hideg érintést az oldalán. Ekkor újra a víz felé terelődik a tekintete és a fejlemények hatására újra megborzong. Ereiben szinte megfagy a vére, ahogyan a jeges félelem a lábujjaitól a feje búbjáig szétárad benne. Hát tényleg eljött a vég számára?

Faj : Lykaios

Látogatók

Az ajtó küszöbét átlépve szinte fellélegzik, s már folytatná is tovább lépteit, messze maga mögött hagyva támadóit, ám a távolból érkező erősítés hangjai hamar letörik sikerélményének szarvait, s megállásra kényszeríti.
- Pf... és higgyem is el? - veti oda visszafordulva üldözőihez, miközben tekintete ide-oda jár még mindig, egyre növekvő kétségbeeséssel keresve a menekülés lehetőségét
Amint körbevették, s ezzel lekorlátozva mozgásterét, mint a sarokba szorított vad, hegyes fogait villogtatva jár tekintete sorra a férfiak között, füleit hátralapítva, s jobbra-balra lépdelve a két csoport között.
- Micsoda egy nyámnyila banda! - szűri ki fogai között - Ennyien kellenek, hogy kiálljanak egyetlen lykaiossal szemben. Ódákat fognak zengeni a bátorságotokról! - mondja nekik gúnyosan - Na mi lesz, egyedül nem mertek kiállni ellenem!? -kiált fel, s előhúzza tokjából kését, melyet nyomban marokra is fog, ugrásra készen várva a vadászok következő lépését.

Tárgy: Re: Somnia Hétf. Szept. 19, 2016 2:50 pm

Látogatók

~ Szürke ~

- A rohadék! - kiált fel az egyik vérző alkarját markolva melyet Szürkének karmai szántottak végig.
Sikeresen kiront közülük, néhány penge villan mögötte, de nem érik el idejében, csak a szelüket érzi meg. A folyosóra érve már most hallhatja a farkas, hogy másfelől is visszhangoznak kiáltások, fáklyák fényei festik narancsszínűre a folyosót, mögötte pedig az előőrs már meg is iramodik utána.
- Gyere vissza, gyere vissza! - dalolja csúfondárosan az egyik. - Ha nem szaladsz akkor kevésbé fog fájni, bizony!
Ekkorra felbukkannak a további ellenségek, kik a folyosó mindkét irányából özönlenek, öt-öt felfegyverzett vadász és Szürke arra döbbenhet rá, be van kerítve.

~Nimmeth~

- Nyugalom, gyermekem - mondja a korábban beszélő. - Nem fogsz sokáig szenvedni, hisz a saját lelked hamar elvész majd a sokaságban. Ne is küzdj ellene, mert csak jobban fog emészteni a kín.
A dobszó egyre csak fokozódik, a mozgolódás a vízen egyre erőteljesebb, már felsőtestek emelkednek ki a fekete szurokszerű vízből, majd hanyatlanak vissza ahogy kijutni küszködnek a tünde felé. A körülötte álló csuklyások elégedett kántálása szinte fülsiketítő és a víz morajlása is egyre csak hangosodik. Nimmeth hideg érintést érezhet, egy szurokfekete csontos kéz nedves érintését ami oldalához ér, mikor az egyik sötét lélek sikeresen felkapaszkodik az oltárhoz, s további kezek jelennek meg de azok még nem érik el. Jeges félelem száguldhat végig a tündén. Nincs menekvés.

Faj : Tünde

Látogatók

Az édes álom utáni ébredés kegyetlenül visszarángatta a valóságba. A hideg szél simogatására libabőrös lett. Mitől lett ilyen hideg? Aztán lenézett magára és meglátta, hogy öltözéke igencsak hiányos. Majd a félelem ezután kerítette hatalmába, mikor a négy ember alakját ki tudta venni. Nem értette, hogy hogyan került ide és mit akarnak tőle, de sejtette, hogy nem éppen valami kedves dologra készülnek.
A dobszó és a kántálás csak fokozzák félelmét, a hozzáintézett szavak pedig még inkább. Tekintetét a vízre emeli majd újra a csuklyás alakokra.
- Dögöljetek meg! – kiáltotta mérgesen, megpróbálva szabadulni a béklyóiból, de hasztalan próbálkozás volt.
Pedig valahogyan csak szabadulnia kéne innen, nem érheti itt a vég. Tekintetét újra víz felé emelte és a látványra felkiáltott. Hiszen az egész olyan volt, mintha a legrosszabb rémálma lenne. Lelkek, kik újra őt akarják…

Faj : Lykaios

Látogatók

A folyosóról beszűrődő léptek hangjára csupán egyik füle rezzen meg ütemesen, követve a léptek ritmusát, egészen a hirtelen felharsanó ajtó zaja veri fel, amint az megadja magát a nyers erőnek. Szürke álmából felriadva, ösztönösen ugrik meg, minek hatására lebucskázik az ágyról, egyenest a kemény kőpadlóra érkezve, ahonnét már összeszedettebben pillant föl ahogy elkezd feltápászkodni.
Bár nem sokra emlékszik a múltban történtekről, fajtársából készült viseletből hamar rájön kikkel is lehet dolga, s azonnal fogát villogtatva mordul rájuk, felborzolva magán a szőrt is.
Szerencsére az ágy másik felén kötött ki, ami némi fedezéket jelent a támadókkal szemben.
- Az én bundám is kéne? Csak próbáljátok meg! - morrantja, majd előretör feléjük, hogy aztán a köztük lévő résen át átslisszoljon az ajtó felé, s közben karmaival végigszántson egy-két testrészt.

Tárgy: Somnia Szer. Szept. 07, 2016 11:36 pm

Látogatók

Ezen őszi hűvös estén mindenki a maga szállásában, otthonában húzta meg magát, odakint oly jeges eső esett, hogy nem sok mindenki akadhatott akinek kedve támadt volna kimozdulni bárhová is. Ettől eltekintve nyugodt estének indult ez ámde...

~ Szürke ~

Szürke ágyán hever mit az erődben foglalt el magának, elkényelmesedve, enyhe gyertyafénynél. Ki tudja mi jót csinált a nap folyamán, vagy tervezett-e bármi mást, ezúttal nem az fog történni. A folyosóról zajt hallani, sietős léptekét, melyek egyre közelebb dobognak, majd egyszer csak beszakad szobájának ajtaja. Három, megtermett marcona alak toppan be rajta, a legnagyobb darab törte be az ajtót vélhetően lendületből, valójában igen szokatlan, hogy a vaskos, erős törpe ajtó erre a sorsra jutott. Szürke tarkóján viszont két dolog borzolhatja fel a szőrt. Az egyik az, hogy már a viselet is ismerős lehet számára; olyan prémvadászok akik annak idején a népét és a szüleit mészárolták le, egyikük fején pedig Lykaios fejből készült szőrmesisak is van. A másik dolog pedig, hogy valamilyen oknál fogva nem látni az arcukat. Elindulnak felé mondatni bekerítő szándékkal, de ha Szürke menekülni próbálna, véletlen nagyobb rést hagynak egymás között, ott akár ki is törhet.

~Nimmeth~

Nimmet ki tudja hol hajtotta álomra fejét ezen az éjszakán, ámde most egészen másutt tér magához. Eleinte sötétség veszi körül, ahogy dobszóra ébred, mely lassú, ritmikus, mintha csak valami közeledtét jelezné. Tagjai nem mozdulnak, az azokat érő szorítás sejteti; le van kötözve, míg a testét nyaldosó hideg éji szellő bizonyítja, se fegyverei, sem pedig ruhái nincsenek nála. Amikor pillái felrebbennek, a csillagos eget látja maga fölött és négy ember csuklyás sziluettjét, kiknek arcát nem látni, csupán halk kántálásukat hallani. Oldalra fordítva a fejét olyan helyen találja magát amitől talán még a lélegzete is elakad. A völgy tavának közepén, egy kőoltáron hever, körülötte a négy csuklyás alak áll, az oltár körüli kőpárkányon, s körülöttük gonoszul hömpölyög a fekete tó tükre. A következő döbbenetet pedig a legszürreálisabb tény okozza;útitársa eltűnt a testéből.
- Hát felébredtél - hallani az egyik arctalan csuklyás hangját. - Jó, jó. Legalább láthatod mire rendeltettél, szépség.
A dobot az egyik alak dübörögteti, miközben a többiek tovább kántálnak. A víz egyre furcsábban mozog már körülöttük.
- Tudtad mennyi lélek él ebben a tóban? Most hogy megszabadítottunk attól a káros lélektől, szabad az út a testedhez. Sokan várnak, hogy csatlakozzanak hozzád. Ne félj, nem tart majd sokáig míg a lelked elemésztődik a sok másik között. Ne is vedd magadra ezt, kedvesem, mert nem személyes okokból tesszük. Csak kapóra jöttél, ez minden.
A víz eközben egyre jobban hömpölyög körülöttük, néha mintha a fekete habok melyekre a hold fénye vetül, torz arcokat formáznának.

//A reagsorrend érkezési sorrendben áll fel Smile

//

A hozzászólást Bailey Von Greuss összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 19, 2016 10:32 am-kor.