Tárgy: Lazarus a Mágus Pént. Aug. 19, 2016 1:39 pm
Lazarus
Faj:EmberNem:Férfi Külső: Lazarus egy igen feltűnő jelenség, nem nehéz kitalálni már csak külleméből is, hogy erősen köze van a mágiához. Fejét díszes, sisakkal egybeépített maszk fedi, melyen csak réseken át lát, ezt nagyon ritkán veszi le, nem tudni miféle hóbortból, máskülönben a sisak alatt átlagos külsejű ember férfi bújik, szinte izzóan kék szemek bizonyítják a mágiához való kötődését, negyvenes évei elején járhat, vélhetően. Bár válldíszeinek és bő köpenyének hála viszonylag robosztusnak hat termete, nem egy erőember, mi több, egészen csenevész a díszes ruházat alatt. Talárján és köpenyén a fekete szín dominál, mindezt vörös minták törik meg, de felül válldíszeihez illő fémesnek ható felsőt visel mely vért is lehetne ha nem lenne rettenetesen vékony. Lábait kényelmes, fekete csizmákba bújtatva hordja, botján kívül más fegyvere nincs, de azt is mágiához használja, nem szokása harcolni is vele, úgyis alul maradna párviadalban... is. Botja végén nyílhegy alakú sárga kristály pihen, egy fityegő aranykarikával.
Jellem: Kifürkészhetetlen alak az már biztos. Semleges, nem az a jótét lélek de nem is egy gonoszkodós, valójában amit leginkább tudni lehet róla, hogy mindig készül valamire. Alkata azért is olyan amilyen mert leginkább tanulmányaiba temetkezik, végtelenül kíváncsi és nagyon szeret kérdezni, kutakodni, ennek hála egészen méretes lexikális tudással is rendelkezik. Rejtélyes figura, néha úgy tűnik egyszerűen bolond, de a szerencsésebbek hamar megtudják, mindent okkal csinál.Történet:Története egyszerű és rövid, még gyermekként került a Nagy Arkánum rendjében Aspen városában, s ott is cseperedett föl. Jól haladt tanulmányaival, de tanulmányai végeztével inkább lett belőle tudós mint mester, vagy bármi más. Életének tetőpontja a beavatása volt, egy másik világba kellett elutaznia és ott eltöltenie alig egy órát, különféle veszélyeknek kitéve, s mikor visszatért már nem volt ugyan olyan mint előtte. Tévedésből rossz helyre küldték. Nem történt különösebb baja, nem bolondult meg, sérülések sem voltak rajta, pusztán attól amit látott -s szót sem volt hajlandó róla szólni mi volt az - gyökerestül megváltoztatta a felfogását s ekkor kezdett lázas kutakodásba ki tudja mi után. Amint a beavatást sikeresnek nyilvánították, azonnal elhagyta a rendet s magánzó vándorként vonult át a völgybe, hogy bevackolja magát Geldár erődjébe, s azóta is ott "kísért".
Ahogy korábban említve volt, középszintű mágusról beszélünk, nem lebecsülendő a hatalma de egyrészt nem harcias, másrészt a harci varázslatokra mindig is kevés hangsúlyt fektetett. Jobban bánik a védelmező aurákkal, energiapajzsokkal, kicsit ért a rúnákhoz és a tárgybűvöléshez is, támadó mágiát pedig puszta elementálist tud alkalmazni, átlagos erejű tűzgolyókat, miegymást. Nagyon kicsit konyít az illúziómágiához is, de az valóban elenyésző.