- Vagy a macskáikat... - nyújtózik a szökőkút padkáján, kilazítva hamar elmerevedő tagjait. Valóban, hiába volt már félig macska egy jó éve, viszonylag gyorsan bele is tanult ezen létébe, mégis, néha rácsodálkozott hogyan tudnak a macskák mindenhol láthatóan kényelmesen megélni. Ő speciel ebben a nagy forgalomban igazán szívesen fogadta Max felkapását, máskor viszont akár harapott is volna érte.
- Kidobó? Tudom, hogy kell a pénz, de ennyi erővel inkább hagy végezzem inkább én a piszkos munkát - csücsül le, lustán legyintve a farkincájával. - Lehetnék macska-tolvaj. Senki nem gyanakodna egy macskára, hogy elcseni az erszényét. Az még kérdéses, hogy hol rejteném el a szütyőt, de talán ha egy kisebb darabot választunk, az elférne a számban... hmmm.
A nagy gondolkodásban még oldalra is dönti a fejét, nehéz megmondani hogy ezúttal hol a határ a komoly gondolatok és a szarkazmus között. Már ha van határ.

/A játék a téren folytatódik tovább /

- Megoldjuk. Annyink azért van hogy jól lakjunk mind a ketten ha meg szükséges a nap végén vállalok valami munkát talán egy estére beállok kidobónak egy kocsmába vagy hasonló.
Ő kevésbé lát mindig be a kulisszák mögé noha a dorombolás mosolyt csal elő belőle, jól esik neki testvérének kedvessége. A lehuppanást viszont már nem veszi észre, hogy az is egy gesztus lenne de ha tudná is megmosolyogná, elvégre neki nem teher hogy Kat ott utazik már rég hozzászokott a súlyához ahogy a bámész tekintetekhez is. Elérvén a teret még nagyobb sokaságban találják magukat, Maxim alig bírja forgatni a fejét, hogy mégis merre nézzen. Akaratlanul lenyúlna húgáért is, hogy felvegye, mert a végén még elveszítik egymást ebben az emberforgatagban. Első útja amint rendesen körül sikerült néznie, egy sátracska ahol a kufár különféle ételeket árul, nem is péktermékeket hanem kész, sült és főtt ételeket. Amikor megnézi az árakat egészen megkönnyebbül, itt nem túl magasak, vesz is maguknak ételt, Kat sült kolbászt kap, míg magának valamiféle kecskesültet vesz némi cipóval, majd egy másik standon pedig vesz egy tömlő sört ahogy azt eltervezte. Ezután eltolakodik a szökőkútig ahol nincsenek is igazán sokan, s annak peremére ül le végre pihenni.
- Ez a város zsong. Nagyon - mondja kissé mogorván. - Csoda, hogy nem tapossák egymást agyon az emberek.

- Dehogy, jó lesz a sonka is - felel meglepően lágyan. Max nyaka mögött átsiklik a másik vállára, kecsesen, a legkisebb megingás nélkül és kivételesen megenged magának némi dorombolást, hogy a maga módján köszönje meg bátyja fáradozásait.
A másik vállon aztán lejjebb ereszkedik, kivár, az alkalmas pillanatban pedig lehuppan a férfi elé, hogy legalább a saját súlyától megszabadítsa őt. Persze úgy tesz, mintha csak egy lepke után eredne (épp ugráshoz készül, amikor ráeszmél hogy mit is akart és gyorsan megrázza magát), sosem ismerné be hogy szorul belé némi törődés. Immáron szorosan Maximilian lába mellett halad a földön.
- De ne legyen túl drága, jusson még arra, hogy magadnak is végy valami húsfélét - teszi hozzá, olyan érdektelenül nézve közben, amennyire csak tud.

- Semmi szükség rá. Amúgy sem hagynám. Megoldjuk.
Leszólít egy járókelőt, hogy attól tudakolja mag merre van a főtér, ott talán találnak valami fogukra valót, talán még egy kevésbé karótnyeltebb kocsmát vagy fogadót is. Maxim ahogy mindig, most is határozottan és céltudatosan halad, nem is kell sokat kerülgetnie az embereket, azok térnek ki az útjából kevés kivétellel. Katnak nem is lehet oka a panaszra bátyját illetően, határozottságban sosem volt benne hiány, úgysem áll meg bármilyen fáradt is míg nem talál maguknak megfelelő helyet.
- Lehet leegyszerűsítem a dolgot, veszek valahol egy tömlő sört, meg egy péknél valamit. Neked pedig sonkát. Ha tényleg vannak ott bazárok akkor biztos mindent lelünk. Leülünk ott valahol.
Maxim már egyértelműen fáradt de szokásához híven nem adja jelét, egyedül húga tudja könnyedén felismerni rajta a fáradtság jeleit. Ezt persze a férfi is tudja de attól még nem tesz másképp mintsem szóba sem hozza, hogy ő bármennyire is fáradt lenne.
- Vagy valami mást kérnél?

Irritáltan morran a felszolgálólány reakciójára. - Te jó ég, ezt a fruskát... helyes, menjünk innét, ahol ilyen a személyzet az kellemes hely nem lehet - ért most az egyszer egyet, de ő nem olyan kedvesen hagyja el a helyet, mint bátyja. Kifele menet elkiáltja magát:
- BESZÉLŐ MACSKA VAGYOK! ÉS INTEGETEK! - legyezget a párnázott kis tappancsaival. - Juj, most mi lesz?
Talán még mondaná a magáét és gúnyolódna egy sort, de mivel kiérnek, csak fáradtan sóhajt egyet és újra elfekszik Max vállán.
- Foghatok egeret... esetleg egy galambot - ajánlja fel, noha persze ő lenne a legjobban felháborodva, ha erre pozitív visszajelzést kapna, a legkevésbé sem gondolja komolyan.

A lány felsikkant amikor Kat megszólal, még tántorog is néhány lépést hátra, majd megpördül és sietős léptekkel felrohan egy szemközti lépcsőn. A vendégek persze mind döbbenten nézik ezt végig, néhány finnyásabbnak tűnő alak láthatóan úgy is dönt hogy felkel és távozik, amit aggodalommal néz végig a személyzet, végül kezdenek haragos pillantásokat lövellni a páros felé.
- Ez nem megy túl jól. - sóhajt Maxim. - Szerintem álljunk tovább. Keresek egy másik helyet ahol talán nem kötnek beléd. Talán nem lesz ilyen impozáns de talán kevésbé lesz bosszantó. De legalább megpróbáltuk.
Azzal hacsak Kat nem ellenkezik , egyszerűen biccent a fogadóban lévőknek, elnézést nem kér, nem látja értelmét, majd sarkon fordul és kisétál vissza a Jégliliom elé. Szemöldökeit összevonva méregeti az utcáz és az elhaladókat, tűnődvén merre induljanak tovább.

- Nagyon jól tudod, hogy _azóta_ még egy idióta csillámbűbájt sem próbáltam meg - suhintja a hajtinccsel játszadozó mancsát éppen csak egy leheletnyit Max nyakához, nehogy megkarmolja. - Tudom, hogy kivételesen én voltam az ostoba, de akkor sem akarok lemondani egy ilyen képességről. Arról pedig már igazán nem tehetek, hogy nem tudom egyedül okítani magam valami olyasmiről, amiről csak nagy vonalakban vannak fogalmaim.
- Ó, mégis maradunk? - kérdi, farka lelkesen megleng mögötte és a kék szemek dühös pillantására sem hagy fel vele. - Egy év után sem tudom leállítani ezt az ostoba farkat... - morog az orra alatt.
Csakúgy, mint bátyja, belépve ő is megcsodálja a helyet, szinte magába szívja annak auráját, kiélvezve hogy végre olyan helyen lehetnek, amihez szerény véleménye szerint illenek. A bámuló embereket fel sem veszi, az szinte mindennapos.
Még alig háborodott fel a "pimasz" felszolgálólány szavait hallván, amikor Maximilian már régen kezébe vette az ügyet, így egy tipikusan macskás, elégedett mosolyszerűséggel feszít tovább bátyja vállán.
- Nem vagyok macska - szól oda a lánynak, megerősítve az elhangzottakat. A szeme szórakozottan csillan meg. - Igazából fehér tigris vagyok, csak nem akarom hogy kiugorj a bugyidból ijedtedben, ezért szolidabb alakban jelentem meg. Most menj és húzz egy korsó sört a testvéremnek. A férfinek, akinek a vállán ülök, mielőtt kérdeznéd.

- Nem dühítenék mágusokat magunkra inkább. Egy ... átokféleség is elég az életünkben. - sóhajt komoran. - Egy ilyesmiért is elég aggódni. De ne aggódj nem nyugszom ameddig helyre nem hozzuk. Úgy érzem aztán jobb lenne felhagynod vele. Ha kell megtanítalak vívni edzelek is de ne használj mágiát többé.
Sokszor felvetett téma ez már a részéről de sejti mi fog válaszul érkezni. Végül csak elindul a bejárat felé. Egy kevés pihenés belefér a húga által áhított kényelemben, ha más nem legalább isznak és esznek valamit. Belépvén az impozáns épület ivójába, körbe kémlel, nem egy tekintet szegeződik rájuk, de a férfi nem törődik ezzel. Már el is indulna a pult felé amikor egy felszolgálónő lép melléjük, alaposan végigmérve őket.
- Kellemes szép napot önnek, kedves uram! - mosolyog kötelességének eleget téve a barna hajú voltaképpen szemrevaló lány. - Elnézését kérem de nem igazán jöhet be ide állattal főleg nem ha így hordozza. Ha netán elevenebbé válik zavarhatja a vendégeket... gondolom megérti.
Maxim szigorúan fúrja tekintetét a felszolgálóéba, majd megcsóválja a fejét.
- Nem fog elevenkedni. Tekintve, hogy nem is macska. De ne vegye zokon nem látok neki elmagyarázni mi is valójában, ha szükséges legfeljebb hívja ide a tulajdonost, vagy a helyettesét,  megbeszélem azzal a helyzetet. Hogy őszinte legyek pénzt szándékoztam ma itt hagyni de ha kegyed úgy véli a _mi pénzünk_ nem megfelelő e helynek, akkor mehetek máshová is.
A lány alsó ajkát beharapva, kötényének szélét gyűrkélve tépelődik, láthatóan elbizonytalanodott.

A Maximilian vállán nyugvó - a hely korlátossága miatt kissé összekuporodva, de még így is kényelemben heverésző - fehér cicának csak a bal füle rezzen a hallottakra és a kedves érintésre (nem lehet átverni),  néhány percig pedig még úgy viselkedik a járókelők számára, mint egy normális macska, fekszik, napfürdőzik, élvezi a kényelmet. Majd lassan felül, megnyalintja mancsát (rögvest utána már-már fintorra emlékeztető arckifejezéssel félrerántja mellső végtagját) és kinyitja nagy, kék szemeit.
- Meglepő - szólal meg a macska, "Kat", kicsit sem meglepett, némileg epés hangon. - Nem is tudom miért reménykedtem. Irány vissza az erdőbe, juhú - morogja lelkesedését. Igazából egészen vicces látvány, ahogyan macskaként elégedetlenkedik, megvillantva hegyes fogsorát és szemeit forgatva.
Nagyon röviden odadörgöli magát Maximilian vállához, máshogy nem tudja jelezni, hogy szavai nem ellene hanem helyzetük ellen szólnak.
- Hagynod kellett volna, hogy legalább az egyik mágus arcára ugorjak és megkarmolásszam egy kicsit - folytatja panaszkodva, akaratlanul is játszva kapva bátyja egy hajtincse után. - Talán dühében visszavarázsolt volna. Vagy csak szimplán élveztem volna.

Kellemes, egyelőre még nyári meleg súlyosbítja a levegőt ezen a fáradt délutánon. A jégliliom környékén most is zsong az utca, ahogy Aspen polgárai fel-le járkálnak, ügyes-bajos dolgaikkal foglalkozva, noha van ki megnézi a Liliom előtt ácsorgó férfit ki a vállán pihenő, napfényt élvező macskához beszél. Maxim dús barna haja kissé csapzottan pihen hátán, szemei fáradtan csillognak a hosszú meneteléstől,  de szálfaegyenesen áll, még csak nem is szuszog hangosabban. Végig méri a helyet, majd sóhajt egyet csalódottan.
- Kat ez a hely túl drága nekünk... - húzza el a száját. - Nem hiszem hogy megengedhetnénk magunknak, egyszerűen nem sok pénzünk maradt mire ide eljutottunk... ráadásul a semmiért. - kissé szomorkásan elmosolyodik.  - De ne aggódj csak mert a mágusok nem foglalkoznak az ügyeddel nem adjuk fel ennyivel.
Szíve szerint megsimogatná húga hátát de nem akarja őt lealacsonyítani még ha tudja is, hogy a másik talán még örülne is neki ilyenkor érvényben levő macska ösztönei miatt. Annyit megtesz, hogy fejét kicsit oldalt dönti, hogy hozzáérjen a macska oldalához, de csak egy pillanatra, Kat talán még azt is hiheti, hogy csak a fejét mozgatja elvégre amikor a vállán van igyekszik kicsit zökkenő mentesebben mozogni vagy járni.
- Keressünk valami olcsóbb helyet, vagy menjünk inkább vissza az erdőbe. Veszünk valamit útközben vacsorára aztán megbeszéljük hova tovább. Mit mondasz?